A rejtély

Sziasztok,
ezt a rész igazából egy meglepetés lenne. Többek közt nekem is mert semmit nem terveztem meg így ez az egész csak egy spontán megnyilvánulás, Nem tudom ,hogyan fog sikerülni szóval (ha egyáltalán van aki olvassa a történetet) nagyon sokat jelentene ha megírnátok kommentbe a véleményeteket. Nem is beszélnék többet ,jó olvasást!
Shade.~ 

-De ha nem maga volt akkor ki?-néztem rá értetlenül.-Talán most volt a legnagyobb veszélyben az életem és ha ő nem jár arra, nem itt lennék most. Szeretném neki meghálálni ,hogy megmentett.
-Ez igazán aranyos tőled ,de amikor idehoztak azt mondták ,hogy erre semmi szükség. Nagyon rémültek voltak amikor beszéltem velük ,de megígértem nekik ,hogy amint magadhoz térsz értesítem őket. -mondta az orvos halvány mosollyal az arcán. Megnyugtatott ,hogy ő is ilyen nyugodt ,de közben ott bújkált bennem a kíváncsiság ,ami éreztem ,hogy hamarosan szétfeszít.
-Lehetne néhány kérdésem?-pislogtam Dr.Lears-re a legédesebb kiskutya szemeimet elővéve.
-Persze ,mondd csak.-bólintott tettetett komolysággal ,szája sarka azonban mosolyra húzódott. Nekem több se kellett ,azonnal elkezdtem magamból ontani a kérdéseimet.
-Mi ez a többes szám? Ez azt jelenti ,hogy hagytak itt elérhetőséget? Ha beszél velük én is ott lehetek? Miért ilyen titokzatos a témában? Van valami fontos dolog amiről tudnom kéne? Elmesélné mi történt? Hogy hogyan kerültem ide? Mit jelent az ,hogy Ha magához tér...? Egyáltalán eszméletlen voltam? Hová tűntek a bizonyos megmentőim? Elárulná már végre kik azok?-daráltam le minden gondolatomat kérdés formájában ,majd kifújtam a levegőt. Annyira izgatott lettem ,hogy magamról és helyzetemről megfeledkezve felpattantam ,de abban a pillanatban amint megéreztem az egész testemben szétterülő fájdalmat visszazökkentem a valóságba. Fájdalmas nyögés közepette dőltem vissza a kényelmetlen kórházi ágyra ,majd mintha mi sem történt volna kérdően pillantottam az ágyam előtt álló pszichiáterre. Ő csak nevetve megrázta a fejét ,majd sorban kezdett válaszolgatni a kérdéseimre.
-Azt jelenti ,hogy két ember hozott téged ide.Nagyon aggódtak érted ,de nem akartak veled ilyen helyzetben találkozni. Ami azt illeti nem csak az eszméletedet vesztetted el ,újra kellett éleszteni. De szerencsére ez sikerült. És a megmentőid nem tűntek el csak úgy gondolták jobban teszik ha inkább elmennek. És most én is szeretnék kérdezni. -mondta. Amíg beszélt ,milliónyi érzés kavargott bennem és annyi további kérdést szültek a válaszok ,hogy már nem fért el több gondolat a fejemben.
-Nyugodtan tegezhet.-legyintettem mire az orvos szeme elkerekedett.
-Ezt meg ,hogy a ...-kérdezte volna miközben alaposan végigmért. De megakadt a mondatában amikor a tekintete a karomhoz ért. Idegesen az ajtóhoz lépett majd ,mintha épp nem egy mondat közepén tartott volna ;elrohant.
Pár perccel később egy nővér és egy másik orvos társaságában tért vissza. Az ajtóban álltak és a kórlapomat nézegették majd mindannyian felém kapák a tekintetüket miközben még mindig ,láthatóan feszült hangulatban beszélgettek. Az ismeretlen orvos felém indult majd amikor az ágyam végébe ért megállt és a karomat kezdte szuggerálni. Engedelmesen felé fordítottam és továbbra is csendben üldögéltem.
-Elárulná nekem ,hogyan képes ilyen nyugodtan ülni itt miközben a karjából fémdarabok állnak ki?-kérdezte én pedig az említett területre pillantottam majd megvontam a vállam.
-Megszoktam.-mondtam és szokásomtól eltérően a lepedő szélét kezdtem csavargatni. Egy orvos előtt nem akartam a saját ujjaimat tördelni és a bőrömbe mélyeszteni a körmeimet ,amikor pontosan tudja miért vagyok itt és ,hogyan kerültem ide. Elég nekem az ,hogy úgy kezelnek az emberek mint egy állatot vagy csak átnéznek rajtam. Meg is értem őket. Nekem is meg van a véleményem magamról és erről az egészről és fordított esetben valószínűleg én is ezt tenném. Nem akartam még az orvosok ellenszenvét is kivívni az engedetlenségemmel ezért inkább megpróbáltam együtt működni velük még akkor is ha nehezemre esett hiszen tudtam ,hogy rajtam már csak ők segíthetnek. Nem akartam eljátszani az utolsó lehetőségemet mert tudtam ,hogy mire vagyok képes és mennyi idő kell ahhoz ,hogy kioltsam a saját életemet. Más már nem menthet meg. A családomat még hírből sem ismerem és a gyerekkoromat hol nevelőotthonban ,hol árvaházban töltöttem míg egy idős asszonyhoz nem kerültem. Amikor megtudta mit csinálok magammal éjszakánként akkora bűntudatom volt ,hogy nem bírtam tovább ott maradni. Így kerültem abba a pince szerű dohos helységbe ami már évek óta élőhelyemül szolgál.

A megmető

Sziasztok,

most egy hosszabb résszel érkeztem ami hosszúnak mèg így sem mondható. Tudom ,hogy nagyon règen kezdtem el ezt a törtènetet  egy hirtelen ötlettől vezèrelve ,de akkor ezt nem gondoltam át. Ès most ,megtaláltam ezt a fèlig megírt rèszt ami elèg jónak tűnt ahhoz ,hogy folytassam. Ezèrt úgy döntöttem megpróbálkozom a folytatással.De nem is húzom tovább az időt.Remélem tetszeni fog. Jó szórakozást.
Shade.~ 

-Jó napot!-hallottam meg egy mély hangot.A csukódó ajtó hangját és a zár kattanását is felfedezni véltem.Nem tudtam ki az és mit akar csinálni ,de amint megláttam egy fehér köpenyes ,középkorú férfit ,megkönnyebbülés járta át minden egyes porcikámat.
-Jó napot!-köszöntem én is miután megbizonyosodtam arról ,hogy a férfi egy orvos és nem fog bántani.Bár nem tudom miért is könnyebbültem meg ,hiszen én nap mint nap bántom magamat és ha ő is ezt akarná velem tenni a gondolatra még a félelem legkisebb szikrája sem lobbanna fel bennem.
-Megtudhatnám a nevét?-mosolygott rám zavartan az orvos.
-Mila Forest.-mondtam és felé nyújtottam jobb kezemet.
-Dr. Lears ,pszichiáter.-mondta és viszonozta előbbi cselekedetemet.-Még mielőtt azt hinnéd ,hogy bántani akarlak ,csak azért zártam be az ajtót ,hogy ne tudj elmenekülni még mielőtt megbeszélnénk a problémádat.Egy beszélgetés nem fog segíteni ezért ha neked is megfelel szerda délutánonként kéne idejönnöd.És még mielőtt elkezdenénk csak azt akarom mondani ,hogy ha ellenkezel neked lesz rosszabb és nem tudok neked segíteni. Lassan bólintottam ,ezzel jelezve ,hogy tudomásul vettem amit mondott ès  ,hogy együtt fogok vele működni bármilyen nehèzsègek árán is. A szemlátomást csak erre a jelre váró orvos bele is kezdett hosszú monológjába melyben felsorakoztatta az önkínzás ellen szóló èrveit.
-Tudom ,hogy ezzel most mèg nem tudsz mit kezdeni ,de az a cèl ,hogy hamarosan te is így gondold.-fejezte be ezzel a mondatával az igen hosszúra sikerült beszèdèt a velem szemben ülő orvos.
-Már most is így gondolom csak sajnos ez már az èletem rèsze.-nèztem rá lemondóan mire ő a vállamra tette a kezèt.
-Mila ,tudom ,hogy nehèz neked ez az egèsz ,de azèrt vagyok itt ,hogy segítsek neked.-mondta
-Tudom ès ezèrt nagyon hálás vagyok önnek. -húztam halvány mosolyra a számat.
-Ne nekem köszöndd.-nevetett fel az orvos az arckifejezèsem láttán. Ha láttam volna magam valószínűleg èn is nevettem volna. Ott ültem sebekkel tele ,szememben èrtetlensèg tükröződött ,a szám mègis mosolyra húzódott. Ès ez mèg engem is ledöbbentett. De a kíváncsiság erősebb volt ès ennek hangot is adtam.
-Hát akkor kinek?- kèrdeztem èrtetlenül.

Prológus

Sziasztok,
nagyon szeretek olvasni és írni is ,de képtelen vagyok hétről hétre előre megírt részeket lemásolni egy füzetből ide.Most megpróbálkozok egy olyan bloggal amihez sem ötletet ,sem semmit nem gyűjtöttem.Lehet ,hogy ez a próbálkozásom is kudarcba fullad ,de sosem lehet tudni.Sajnálom ,de ez a rész nagyon rövidke lett.(enyhén szólva)Remélem megajándékoztok a véleményeitekkel!!! :3 Shade.~

Pofonok.Ütések.Rúgások.Ollók.Láncok.Fegyverek a fiókban.Borotvapengékkel telepakolt polc. Kötelek.
Ostorok.Bilincsek.Sokkolók.Gázálarcok.KÍN!!!!!Ez az ami nekem a mindennapokat jelenti.Nehogy azt higgye valaki ,hogy egy pincébe bezárva élek.Hogy nap mint nap bánt valaki.Igen bántanak ,de azt a valaki bánt egykoron szerettem.És az a valaki nem más mint én.Ez jelenti számomra a megnyugvást.Csak egy baj van;már semmi nem fáj.Most is csak fekszem szétterülve az ágyamhoz kötözve és láncolva a végtagjaim az ágy egy-egy lábához vannak bilincselve az alkarjaimban pedig megszámolhatatlan mennyiségű borotvapenge pihen.

                                                                 ~Órákkal később~

Fogalmam sincs hogyan szabadultam ki előző helyzetemből,de azt tudom ,hogy egy ismeretlen helyen vagyok és ismeretlen emberek vesznek körül.Bár ez nem meglepő hiszen nem ismerek senkit ebben a kegyetlen világban és a fő kegyetlen itt én vagyok.Lehet ,hogy nem bántok senkit ,de azok a szörnyűségek amiket magammal tettem éppen eleget jelentenek ahhoz ,hogy nyugodt szívvel kilehessen jelenteni ami eddig is nyilvánvaló volt.Egy pszichopatával van dolgotok.